Duguláselhárítás: hétköznapi nehézségek és kihívások

A mindennapi emberek azt gondolják, hogy a dugulás csak és kizárólag egyrétű munkafolyamat, sosem jár bontással és gyorsan megoldható. Lássuk a legfélelmetesebb eseteket:

Kis átmérőjű kézmosó csővezeték

A lakáson belül az egyik legvékonyabb lefolyócső a kézmosók alatt használatosak, melyek általában 32 mm-es átmérőjűek. Komoly gond akkor szokott adódni, amikor ezek a vékony csövek nincsenek rendszeresen karbantartva. Rendszeres karbantartás hiányában ebben a csőben makacs lerakódás képződhet, vagy teljesen elvízkövesedhet. Leggyakrabban ez öreg lakótelepi lakásoknál fordul elő. A lehető legrosszabbat tesszük azzal, hogy a lecsökkent áteresztőképességű kézmosó lefolyót pumpáljuk, vagy lefolyótisztító granulátummal kezeljük, ami könnyen beleköt a csőbe. Az ilyen típusú dugulásokat professzionális duguláselhárító gépek és a legerősebb spirálok sem képesek megszüntetni. Javallott időben kihívni a szakembereket, és semmilyen esetben se használjunk szilárd halmazállapotú lefolyótisztítókat.

Emésztőbe vezetett mosogató vezetéke

A vizes szakemberek egy része is abban a tévhitben él, hogy a mosogatóvezeték csöve ideális esetben külön csővel csatlakozik a fővezetékre vagy az emésztőre. A célszerű és eredményes megoldás az, hogy az ingatlanon belül, a WC alá van bekötve a mosogatóvezeték, így a WC öblítő vize is hígítja a makacs konyhai, zsíros-mosogatószeres szennyvizet. A pontot az i-re az teszi fel, amikor a konyhai vezeték nem a szokásos méretű, ötven-hatvan milliméteres, ha nem ez fel van bővítve 110 mm-re egészen a szennyvízaknáig, ezzel igen sok dolga akad a duguláselhárítóknak. Az igaz, hogy a nagyobb méretű csőben több idő kell a dugulás kialakulásához, viszont az ott kialakult dugulás hatalmas méretű és általában kiírthatatlan. Ezen már nem lehet segíteni a klasszikus technikákkal. A WOMA technológiája, aminél kívülről a magasnyomású mosórendszer szinte levágja a teljes keresztmetszetről a hatalmas, zsíros lerakódásokat, amelyek dugulás képezik.

Nem kizárt a duguláselhárító gép alkalmazása sem, de ez jóval nagyobb kínlódással hoztak csak eredményt. Nem kizárt, hogy több tíz kilogrammos mosószeres-zsíros lerakódás okoz dugulást, amit el kell távolítani a csatornákból. (Apró érdekesség, hogy Angliában már többször is találtak hatalmas zsírszörnyeket a csatornahálózatba, amelyből még kiállítási darab is lett. Londonban 2017-ben egy 130 tonnás zsírhegy alakult ki a csatornákban, ezt most, 2019-ben egy hatvannégy méter hosszú zsír-Godzilla körözött le. melynek eltávolítása kb. 6 hetet vesz becslések szerint igénybe. Ezek a giga-szírszörnyek a teljes szennyvízhálózatból származó vegyszerek, szennyező anyagok és idegen
tárgyak egyvelegéből alakulnak ki.)

Falba telepített mosógép bűzelzáró szifon

Egyértelműen szükséges a mosógéphez is a bűzelzáró, különben a csatornából szivárgó gázoktól büdös lenne a mosógép belseje. A legtöbb esetben ezek a szifonok szakszerűtlenül vannak beépítve, amiért leginkább a burkoló szakember okolható – és nem a vízvezeték szerelő-, mivel beburkolja, vakolja, lecsempézi a szifont, amihez később csak bontással lehet hozzáférni. Minden bűzelzáró szifon tartozéka egy esztétikus takaróelem, mellyel tökéletesen megoldható a dizájnos takarás, feltéve, ha a szifon nincs lecsempézve.

A bűzelzárás funkcióját egy gumigolyó látja el, ami kipumpálásnál nyit, külső ráhatás nélkül viszont zár. A szifont időnként tisztítani kellene a ruha foszlányoktól és mosószer származékoktól, viszont ha be van csempézve, akkor ez lehetetlen. Fel kell hívni a burkoló szakember figyelmét, hogy a gépészeti elemeket ne fedje le, így elkerülhetjük a
későbbi bontások szükségességét a lefolyó rendszerek karbantartásánál.

A lebetonozott WC

Ez az a szituáció, amivel meg minden vizes szakember biztosan szembe találta magát legalább egyszer. Mindegy, hogy egy sima WC csésze cseréről vagy egy komolyabb hangvételű WC vezetékdugulásról van szó, mindkét esetnél fel kell szedni a WC csészét. Ez nem mindig egyszerű. A szakszerű rögzítés csavarral és sziloplaszttal történik, ami oldható.

Ezzel szemben szakszerűtlenül – legtöbb esetben – betonnal vagy csemperagasztóval rögzítik a WC csészét, a fejfájást okozó „végleges” megoldás. Ez nemcsak azért okoz gondot, mert darabokban lehet felszedni a WC csészét, hanem eltávolítás közben ügyelni kell arra, hogy a letört porcelán darabok véletlenül se hulljanak a lefolyócsőbe. A leglehetetlenebb helyzetben a padlólapok lerakása a WC csésze rögzítése után történik, ilyenkor a WC csésze alja csak apró darabokban távolítható el.

Minden esetben kérjük a vízvezeték szerelő szakembert, hogy oldható kötéssel rögzítse a WC csészét!

Dugulás akril zuhanytálcáknál

Ez az igazi non plus ultra a dugulási rémálmok terén, főként akkor, ha a zuhanytálca homloklemeze nem eltávolítható. A probléma forrása az akriltálca alatt lévő flexibilis, bordázott, vékony falú lefolyócső. A duguláselhárító gép a legtöbb esetben az ilyen vékony csöveknél sérülést okoz. Sokszor előfordult már, hogy olyan megrendelők hívtak minket, akik házilag, például dróttal próbálták meg a zuhanytálca lefolyóját kitisztítani, természetesen sikertelenül, emellett még nagyobb gondot előidézve. Az ilyen próbálkozásoknak legtöbbször az a vége, hogy a gégecső megsérül, utána már onnan szivárog a víz. Ilyenkor elég kötöttek a lehetőségek. A leggyakrabban szívó nyomó pumpát szoktuk használni, ha nincs szó a fenti esetről. Ha viszont a baj megtörtént már, akkor a kabint kibontjuk, ha belefér a költségvetésbe. Előfordul, hogy ablakot vágunk a kabin ajtaján, amin keresztül hozzáférünk a lefolyóhoz. Az épített zuhany a lehető legjobb megoldás, mivel ezek kivitelezésénél a lefolyócsövek fixen be vannak építve a padlózatba. Ezeknek nagyon könnyű a tisztítása.

Beépített fürdőkádak

Szerencsére egyre divatosabb a burkolás során a fürdőkád oldalába beépített szerelőablak alkalmazása. Ez még nem teljesen elterjedt dolog. Akkor a legkomplikáltabb a helyzet, ha egy masszívan beépített káddal kell dolgozni. Lehetetlen küldetés, ha a megrendelő nem engedi a kád oldalán pár csempe levételét. Ha nem lehet hozzáférni a
lefolyórendszerhez, a kádlefolyó dugulásának megszüntetésére szívó-nyomó pumpa, vagy a vízsugaras módszer alkalmazható. Természetesen a csőspirálos technika csak akkor jöhet szóba, ha a kád alatti lefolyórendszer hozzáférhető. Itt sem célszerű a lefolyótisztító granulátum használata. Számtalan esetben találkoztunk azzal, hogy a
granulátum olyan keményen belekötött a szifonba, hogy azt már csak kalapáccsal lehet szétverni.

Elfagyott lefolyó vezetékek, csatornarendszer

Az alábbi okokból fagyhat be a csatornarendszer:

  • Extrém hosszan tartó hideg
  • Ritkán használt vízhálózat
  • Vízzsák, azaz kontra kialakulása a vezetékben
  • A 90 centiméteres fagyhatár felett talajba telepített lefolyócsövek
  • Gyökérzet benövés a csatornában
  • Fűtetlen pincékben szabadon (szigetelés nélküli) futó csatornacsövek

Ezek az okok önmagukban is elősegíthetik a fagyást, de több tényező együttes fennállásakor szinte garantált a befagyás. Legsűrűbben a házilag kivitelezett lefolyó rendszerek fagyhatár fölé telepítése okoz gondot hosszan tartó nagy hidegben. Nem célszerű kizárólag hideg vizet engedni a lefolyó rendszerbe. Kültéri csatornákban egyébként is
folyamatos dugulást okoznak a benőtt gyökerek, téli hónapokban pedig a pangó víz amúgy is nagyon gyorsan megfagy, főként a gyenge vízáramlás miatt. Ezeknek a befagyott kültéri csatornáknak a kiolvasztása az egyik legnagyobb kihívás a szakemberek számára. Pincékben és aknákban a kisebb, részleges fagyásokat melegítéssel is meg lehet szüntetni. Komolyabb fagyásokat speciális jégvágó fejekkel lehet csak megszüntetni. A nagyobb mértékű, nagyon komoly fagyásokat a WOMa-zás képes kiolvasztani.

Dugulás darálós WC-nél

Régi belvárosi házaknál, ahol korábban nem volt WC, de a leválasztás megtörtént, műszaki megoldást a daráló nyújt. Ennek legnagyobb előnye, hogy a 110 mm-es szabvány bekötéssel ellentétben a WC csésze a berendezés segítségével kisebb átmérőjű vezetékre is csatlakoztatható (32 40 50 mm-es). A daráló egység összeaprítja a szennyeződést, amit
nyomás alatt továbbít a vékonyabb csőbe. A gondot az okozza, amikor hanyagságból olyan dolgok kerülnek a WC-be, ami nem oda való, például ételmaradék, nejlonzacskó, törlőkendő, rongydarabok, egyéb tárgyak. A darálóegységig eljutott dolgok a vágókésekre és a tengelyre feltekerednek, a szerkezetet megállják és teljesen tönkre is mehet a daráló. Ezt csak nagy munkával lehet helyreállítani, megtisztítani, végső esetben a daráló cseréje szükséges.

A hírhedt duguláselhárító granulátum és tisztítószer

Ez a termék lényegében olyan, mint az orosz rulett… Rosszul is elsülhet. Van, amikor használ, de legtöbbször inkább problémát okoz. Inkább csak megelőző karbantartásra használható, kialakult dugulásnál lehetőleg kerüljük az alkalmazását. Ahogy azt már a korábbiakban is részleteztük, legtöbbször beleköt a kád lefolyójába és a kézmosó szifonjába. Hogy ez miért történik meg? Legtöbbször a dugulás már a teljes keresztmetszetet eltömíti, az előtte feltorlódott vízben a granulátum el sem ér a dugulásig. Erre az anyagra pedig jellemző, hogy ha maró hatását nem tudja a kifejteni és menet közben nem tud elmosódni, akkor megszilárdul, és egy darabban egybeköt, mint a cement. Ez legtöbbször a szifonban történik meg. A tapasztalt duguláselhárító szakember informálódik a megrendelőtől, mennyi granulátumot használt fel. Ezután a szifont ellenőrzi és legtöbbször ki is cseréli, mivel a fent említettek miatt legtöbbször a szifon a megkötés helye. A másik leggyakoribb hely, ahol megköt a szer, az az öregebb fürdőkádak lefolyórendszer.

A megtalálhatatlan csatorna akna

Nem rendkívüli helyzet, amikor komolyabb udvari dugulásoknál a tulajdonos nem tudja meghatározni, hol van a tisztítóakna vagy olyan hely a külterületen, ahol be tudunk tekinteni a csatornába. Van, ahol az aknát lebetonozták. Ha ez az egység hiányzik a rendszerből, akkor a kültéri dugulás csak lakáson belülről lehet megoldani. Ebben az esetben WC csésze felvételével kezdődik a duguláselhárítás, innen vezetik be a spirált a kültéri csatornarészek felé.

Szinte lehetetlen régi, elhagyatott ingatlanoknál sajnos sokszor fordul elő, hogy a kertben több helyen is ásni kell, hogy megtaláljuk a tisztító aknát, amik általában a lehető legrosszabb állapotban vannak. A tégla falazat össze van dőlve, vagy telenőtte a gyökérzet. Ez az egyik legkomplikáltabb és legmunkaigényesebb duguláselhárítási feladat. Nem
győzzük ismételni, hogy a csatornaaknákat soha ne takarjuk le véglegesen és rendszeresen ellenőrizzük az állapotukat és végeztessük el karbantartásukat.

Duguláselhárítás V.-ker

Duguláselhárítás a legolcsóbban az V.-kerületben is. Miért hívjon bennünket?

Duguláselhárító cégünk már régen felhívta a figyelmet magára az 5.-kerületben is  udvarias kiszolgálásával és alacsonynak mondható áraival. Sokrétű munkát végzünk, hiszen tevékenységünk döntő részben lefedi a teljes duguláselhárító üzletágat, hiszen ha kell Woma mosás, ránk számíthatnak, ha viszont kamerával kell megvizsgálni a lefolyók állapotát, abban is tudunk segíteni.

Jobb a bajt megelőzni, mint orvosolni az alábbi V.-kerületi utcákban, városrészekben is:

Belváros-Lipótváros. Mosogató duguláselhárítás az Akadémia utcában 1054 Alkotmány utca 1054,  Apáczai Csere János utca 1052. Arany János utca 1051. Aranykéz utca 1052. Aulich utca 1054. Bajcsy-Zsilinszky út 1051. Balassi Bálint utca 1055. Balaton utca 1055. Balatoni utca 1055. Bank utca 1054. Bárczy István utca 1052. Bástya utca 1056. Báthori utca 1054. Bécsi utca 1052.

Belgrád rakpart 1056

Bihari János utca 1055

Cukor utca 1053

Curia utca 1053

Lefolyó duguláselhárítás az 5.-kerület Deák Ferenc tér 1052

Deák Ferenc utca 1052

Dorottya utca 1051

Padlóösszefolyó dugulás hárítás a Duna utca 1056

Egyetem tér 1053

Eötvös tér 1051

Erzsébet tér 1051

Falk Miksa utca 1055

Fehérhajó utca 1052

Fejér György utca 1053

Ferenciek tere 1052

Ferenczy István utca 1053

Fővám tér 1056

Galamb utca 1052

Garibaldi köz 1054

Garibaldi utca 1054

Gerlóczy utca 1052

Haris köz 1052

Harmincad utca 1051

Lefolyók tisztítása, mosdószifon tisztítás. Eldugult a mosdó szifonja? Semmi gond, hívjon, segítünk! Havas utca 1056

Henszlmann Imre utca 1053

Hercegprímás utca 1051

Hild tér 1051

Hold utca 1054

Honvéd tér 1055

Honvéd utca 1054

Irányi utca 1056

Jászai Mari tér 1055

József Attila utca 1051

József nádor tér 1051

Kálmán Imre utca 1054

Kálvin tér 1053

Károly körút 1052

Károly krt. 1052

Károlyi Mihály utca 1053

Kecskeméti utca 1053

Kéményseprő utca 1056

Képíró utca 1053

Kígyó utca 1052

Királyi Pál utca 1053

Kiss Ernő utca 1054

Kossuth Lajos tér 1055

Kossuth Lajos utca 1053

Kozma Ferenc utca 1054

Kristóf tér 1052

Magyar utca 1053

Március 15. tér 1056

Markó utca 1055

Mérleg utca 1051

Molnár utca 1056

Múzeum körút 1053

Múzeum krt. 1053

Nádor utca 1051

Nagy Ignác utca 1055

Nagysándor József utca 1054

Nyáry Pál utca 1056

Nyugati tér 1055

Október 6 utca 1051

Október 6. utca 1051

Papnövelde utca 1053

Párizsi utca 1052

Perczel Mór utca 1054

Pesti Barnabás utca 1052

Petőfi Sándor utca 1052

Petőfi tér 1052

Pilvax köz 1052

Podmaniczky Frigyes tér 1054

Reáltanoda utca 1053

Régiposta utca 1052

Roosevelt tér 1051

Sas utca 1051

Semmelweis utca 1052

Só utca 1056

Sörház utca 1056

Mosdó duguláselhárítás a Steindl Imre utca 1054

Stollár Béla utca 1055

Sütő utca 1052

Szabadság tér 1054

Szalay utca 1055

Szarka utca 1056

Széchenyi rakpart 1054

Széchenyi utca 1054

Szemere utca 1054

Szende Pál utca 1051

Szent István körút 1055

Szent István krt. 1055

Szent István tér 1051

Dugulás elhárítás a Szép utcában 1053

Szerb utca 1056

Szervita tér 1052

Szivárvány köz 1053

Tüköry utca 1054

Türr István utca 1052

Váci utca 1052

Vadász utca 1054

Vajkay utca 1055

Vámház körút 1053

Vármegye utca 1052

Városház utca 1052

Vécsey utca 1054

Veres Pálné utca 1053

Vértanuk tere 1054

Vigadó tér 1051

Vigadó utca 1051

Vigyázó Ferenc utca 1051

Vitkovics Mihály utca 1052

Vörösmarty tér 1051

Zoltán utca 1054

Zrinyi utca 1051

Mindenfajta dugulás elhárítási, lefolyó tisztítási munkával kapcsolatban kereshetnek bennünket a fenti elérhetőségeinken. Szaga van a csatorna hálózatnak? Bugyborékolva megy le a mosdóban, mosogatóban a víz, megkeressük azt okát!

Ezeknek a problémáknak a jelentős része gyorsan, hatékonyan és olcsón elháríthatók ezért hívjon bennünket telefonon, hogy segíthessünk.

Duguláselhárítás xv.-kerület

Duguláselhárítás a XV. kerület. Gondos szakember, precíz tiszta munka, garanciával.

A 15. kerületben Pestújhelyen leginkább családi házak és kisebb lakásszámú társasházak találhatók. Újpalotán a panellakások a leggyakoribbak elavult vízvezeték és csatorna hálózattal rendelkeznek. Rákospalota vegyesen családi ház panel és tégla társasházak a jellemzők, sok ingatlan régi csatorna és vízvezetékrendszerrel van ellátva.

Duguláselhárítás XV. kerület, Pestújhely, Rákospalota és Újpalota területein WC, mosdó, mosogató, kád, zuhanyzó, padlóösszefolyó duguláselhárítás a teljes XV. kerületben. Duguláselhárítás falbontás elkerülésével, olcsón, fix áron a XV. kerületben. Vízvezeték szerelés, Csatornatisztítás, vízvezetékszerelés, lefolyótisztítás és fertőtlenítés a XV. kerületben. Fix áron, precízen, gyors és tiszta szakember garanciával.

Duguláselhárítás fix árakon Budapest XV. teljes kerületében: Újpalota, Rákospalota, Pestújhely. Éjjel-nappal, Non-stop állunk rendelkezésére a hét minden napján, ünnepnapokon is. Duguláselhárítás olcsó és fix áron falbontás nélkül mivel a legmodernebb gépek állnak rendelkezésünkre, munkánkra garanciát vállalunk.

Amire számíthat:

  • Gyors és pontos érkezés
  • Fix ár
  • Tiszta munka
  • Precíz szakember
  • Szakembereink 25-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezne
  • Ingyen kiszállás

Amire ne számítson:

  • Nem számolunk felárat hétvégén és ünnepnapokon
  • Nem számolunk kiszállási díjat, folyóméter és óradíjat sem.
  • Nincs plusz költség

A következő lefolyótisztítási munkákat végezzük a XV. kerületben:

  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota kád duguláselhárítás, lefolyótisztítás.
  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota zuhanytálca duguláselhárítás és lefolyótisztítás.
  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota kézmosó duguláselhárítás és lefolyótisztítás.
  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota mosogató duguláselhárítás é lefolyótisztítás.
  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota padlóösszefolyó duguláselhárítás és lefolyótisztítás.
  • Újpalota, Pestújhely és Rákospalota WC duguláselhárítás és lefolyótisztítás.

Amivel még szolgálni tudunk 15. kerületi lakosoknak:

Lefolyóvezeték duguláselhárítás. Szükség esetén, vízvezeték szerelő  kolléga segítsége is lehetséges. Mosogató, mosdó, fürdőszoba és konyha vezetékei, zuhanyzó ,WC, padlóösszefolyó, duguláselhárítás, Mosógép, mosogatógép, bidé és piszoár lefolyótisztítását is vállaljuk

Duguláselhárítás Budapest területén akár 1 órán belül. Mi legolcsóbban, ingyenes kiszállással és Fix áron, garanciával, gyors-tiszta munka. Duguláselhárítás XV. kerületben. A 15-ik kerület alábbi területein: Pestújhely, Rákospalota, Újpalota.

Hogyan előzhetünk meg egy dugulást?

A mosogató szifont lehetőleg fél évente érdemes kitakarítani. A kis lyukú mosogató szűrő lecsökkenti a víz szabad áramlását és lefolyó öntisztuló képességét rontja. Környezetbarát, gél állagú lefolyótisztítókat vásároljunk. Lehetőleg ezt csak ritkábban használjuk, környezetvédelmi okok miatt: havonta, maximum két-három deciliterrel.
Házi állataink szőrzetét, főleg a hosszabb szőrűekét a fürdetés előtt jól keféljük ki. A mosogató lefolyóba ajánlatos, havonta egy fazék lobogó, forróvizet önteni. A padlóösszefolyót három havonként tisztítani ajánlott.
A WC.-be ne kerüljön: tampon, betét, higiénés kendő, pelenka, kisállat alom. Olajat, zsiradékot soha ne a mosogatóba öntsük. WC peremére való illatosítókat ne használjunk, mivel a gyenge fül könnyen kiakad a WC. csésze pereméről és azonnal dugulást okozhat. Lehet vásárolni lebomló, öntapadós WC. illatosítót is.

Duguláselhárítás: Pestújhely,Újpalota, Rákospalota

15. kerületi lakosok figyelmébe ajánljuk. Duguláselhárító vállalkozásuk és szakembereink, húsz-harminc éves
szakmai tapasztalattal állnak rendelkezésére csatornatisztítás, duguláselhárítás, lefolyótisztítás, és vízvezeték szerelés kapcsán. Budapest 15. kerületben munkatársunk, előre egyeztetett, fix áron végzi munkáját és garanciát vállalunk a munkánkra. Beltéri és kültéri dugulások elhárítását is szakszerű módon vállaljuk Budapest XV. kerületében. Magasnyomású és csőgörényes (spirálos géppel) csatorna mosással. Csatorna kamerázást és Womás tisztítással is végzünk szükség esetén.

Amikben rendelkezésére állunk a XV. kerületben Rákospalotán, Újpalotán és Pestújhelyen: Dugulás elhárítás, vízvezeték szerelés, gépi és Womás csatornatisztítás, lefolyótisztítás, szennyvíz elvezető aknák tisztítása, csatorna mosatás, esővezetékek, csatornák tisztítása, kézmosó duguláselhárítás, WC. duguláselhárítás, mosogató, padlóösszefolyó és zuhanyzó lefolyó tisztítása.

Milyen helyeken vállalunk duguláselhárítást, csatornatisztítást, lefolyótisztítást a 15. kerületben: Lakásokban, vendéglátó egységekben, éttermekben, cukrászdában, családi házban, állami intézményekben, kereskedelmi egységekben, irodában, kórházban, üzemekben (nyomda) és gyárban.

Duguláselhárító gépeink, eszközeink amelyekkel a munkát végezzük: Kézi és ipari duguláselhárító spirál a legvékonyabb vezetékhez is, lefolyótisztító pumpa, a zuhanyzók és kádak lefolyó tisztítását, nagy teljesítményű, erős ipari, gépi csőgörényekkel tizenkettő, tizenhat, huszonkettő és harminckettő milliméteres spirálokkal állnak készenlétbe. Csatorna kamerás vizsgálatot száloptikás diagnosztikai műszerrel végezzük ami felderít és diagnosztizál minden lefolyó csőhibát bármilyen dugulás, repedés vagy törésről is lenne szó. A nagynyomású csatorna tisztító úgynevezett WOMA, készülékünkkel állunk rendelkezésére száz-háromszáz báros nyomással. Hívjon minket bizalommal, bármilyen duguláselhárítás, lefolyótisztítás esetleg vízvezeték szerelés legyen. Budapest 15. kerületben. Ha nem sikerült saját kezűleg megoldani a csatornatisztítást, hívja a duguláselhárító szolgáltatásunkat Budapest egész területén.

Hasznos tudnivalók 1.

Duguláselhárítás Budapesten azonnal garanciával, non-stop. SOS elhárítjuk a dugulást, olcsó, szakszerű, precíz munkavégzés. Udvarias megbízható munkatársakkal dolgozunk. A lefolyótisztító használatával a csatornahálózat belső falán a lerakódások hatékonyan csökkenthetők. A csőgörény kézi változata szinte minden háztartásban megtalálható. Ez a praktikus eszköz a duguláselhárítás házilag való megszüntetésében előnyös. Jó szolgálatot tehet, és nem kell a vízszerelő segítsége ha mondjuk a WC-be esett tárgyakat kell kihorgászni, vagy olyan dugulást kell megszüntetni amit a csatornába esett tárgy okoz.

dugulás elhárításA wc tartály minősége is hatással van a csatorna eldugulására, hiszen a takarékos, gyenge öblítési vízsugár egyik hátránya lehet, hogy nem mossa le megfelelő erővel a vízsugár a szennyeződést a csövek faláról ezáltal ott a szennyeződés jobban megtapad. Végső soron a dugulás elhárítás azonnal legjobb módja az erős vízsugár, illetve a darálós wc. A wc dugulás megszüntetése során meg kell vizsgálni, hogy mi akadályozza a szennyvíz szabad elfolyását a csatorna irányába. Ha ez lerakódás, akkor a wc duguláselhárítás vegyszerrel is megoldható, de költségkímélőbb és alaposabb a teljes Woma mosás amely a használt csatornatisztító gépek közül a legkiválóbb. A wc duguláselhárítás ár függ attól, hogy hol és mi okozta a dugulást, és ez a dugulás milyen technológiával szüntethető meg.

A vízvezeték szerelő szakemberek is általában a csatorna védelmében illetve a csatorna dugulás megszüntetéséhez ajánlják a wc-tartályt a nyomógombos öblítés helyett. A tartályból lezúduló víz a lefolyó tisztítás során alaposan lemossa a cső falát is, ezáltal az ott lévő lerakódások eltűnnek, és nem kell a cső beszűkülésétől tartani. A nyomógombos öblítés igaz, hogy olcsóbb és kevesebb vizet használ, viszont éppen arra elég, hogy a wc csészét kiöblítse ami sajnos sokszor nem elég. Egy átlagos WC tartály űrtartalma 5-12 liter, amely már elegendőnek bizonyulhat, hogy lehúzás után a teljes szennyeződést nagy erővel a csatornába továbbítsa illetve a cső belső falát lemossa. Akinél esetleg gyakori problémát okoz a nyomógombos illetve nyomókaros lehúzó ott érdemes elgondolkodni a tartályos verzióra való átálláson.

A mosogató, vagy konyhai lefolyó dugulása elég gyakori, és a konyha csatornahálózatánál a szakszerű duguláselhárítás legalább ennyire fontos, hiszen a zsíros olajos szennyeződések az ételmaradékokkal együtt ragacsos bevonatot képezhet a mosogató alatti csatornában. A mosogató alatt a szifon a szagot zárja el a levegőtől, de gyakori oka is a dugulásnak, hiszen a szifon aljában a darabos szennyeződés megakadhat és összegyűlhet. A lefolyótisztító szerek gyakori használata nem túl költségkímélő megoldás, de kevesebb vegyszer kell, ha a vegyi tisztítást forró vízzel kombináljuk, hiszen minden zsíroldó hatékonyabb forró állapotban.

lefolyó dugulás megszüntetéseA mosogató lefolyó dugulás megszüntetése illetve a duguláselhárítás ecettel és szódabikarbónával is történhet ha a dugulás nem túl nagy. Szokták kérdezni, hogy melyik a legjobb lefolyótisztító, de erre nem lehet pontos választ adni, általában a hatékonyság és erősség egyen arányban áll a vételárral. A lefolyótisztító ár függ attól is, hogy mennyire hatékony a szer, a kevésbé hatékony általában olcsóbb. A mosogató dugulás megszüntetésekor legtöbbször zsírtalanítást végzünk, tehát a legjobb a dugulás ellen a zsírtalanító szer. A duguláselhárító szerek csak a kisméretű zsíros lerakódások ellen hatékonyak. Ha vastag a cső falán a lerakódás akkor másfajta duguláselhárító eszközök használata javasolt. A legismertebb általunk is használt duguláselhárító gépek, eszközök a duguláselhárító pumpa, a csatornatisztító sodrony, vagy csőgörény, a Woma lefolyótisztító gép, de léteznek még másfajta nagynyomású csatornatisztító gépek is amelyek segítségével a csatornahálózat erős vízsugárral tisztítható.

A csatornatisztítás árak általában tükrözik a használt eszközök árát is, hiszen a csatorna kamera ár vagy a woma mosó ár esetén a használt gép többszázezer forintos összegét is figyelembe kell venni. Ennek kompenzálására hoztuk létre megbízható és olcsó szolgáltatásokat kínáló portfóiónkat. Mindenesetre a dugulaselharitas hazilag a legolcsóbb megoldás, noha tartogathat veszélyeket is. Hívtak már bennünket olyan duguláshoz, ahol a megpróbálták dróttal kihúzni a wc-be esett illatosító műanyag dobozát, de a bedugott acéldróttal csak beljebb nyomták, és az illesztésnél átszúrták a tömítést és a cső falát, ezáltal nagyobb baj csináltak mintha egyből bennünket hívtak volna. Amellett a csatorna lefolyó szerkezetében tettek kárt, amit csak a sérült rész cseréjével lehetett orvosolni, és a takarítás sem volt egyszerű munka. Cégünknél a duguláselhárítás akció során a kamerás duguláselhárítás, kamerás csatornavizsgálat illetve a csatorna mosás árából kedvezményt biztosítunk.

Duguláselhárítás Budapest

Duguláselhárítás Budapesten 0-24-óráig. Munkaszüneti és ünnepnapokon is non-stop. Csatorna fertőtlenítés. Budapesti hívás esetén maximum fél óra alatt a helyszínre érünk. Ezután megkezdjük a dugulás megszüntetését. Bármilyen dugulással kapcsolatban hívhat, WC, mosogató dugulás, stb.

A lefolyók különböző előre nem látható okok miatt dugulhatnak el.

Kiöntött olajos, zsíros levek, amelyekbe beletapad a szennyeződés. Idegen tárgy (wc-papír guriga, illatosító, stb.) kerül  a csatornába, vízköves csőbeszűkülés. A kertben a gyökerek betörnek a csatornába, a szennyvíz pedig ezekben megakad, és feltorlódik. Ilyenkor van szükség a szakértelmünkre. Függetlenül attól hogy mi okozta, mi feltárjuk a probléma forrását, és elhárítjuk azt. Képzettek és felszereltek vagyunk. Rendelkezünk a legmodernebb eszközökkel a dugulás elhárításához.

Akár Woma csatornatisztítást, nagynyomású csatorna mosást is végzünk.

Ha szifontisztításra, vagy idegen tárgyak eltávolítására van szükség a csatornából, meg vannak hozzá a megfelelő eszközeink. Akár a teljes csatornahálózatot fertőtleníteni tudjuk. A rejtett dugulásokat csőkamerával fel tudjuk deríteni. Meg tudjuk vizsgálni a csatornahálózat műszaki állapotát.

Mi a dugulás előjele?

A vizes berendezéseknél, szanitereknél pontosan állítják be a szifon és a szennyvízelvezető csatorna méretét. Így a legnagyobb fokozaton kifolyó vizet is el tudja nyelni. Amennyiben ez nem sikerül akkor aktuálissá vált a lefolyó tisztítása.

Ha kinyitjuk a csapot a maximum vízerőre állítjuk. Ha a lefolyó nem tudja elnyelni a megfelelő tempóban, akkor a lefolyónál bugyborékol, vagy összegyűlik a víz. Ilyenkor, ha nem zárnánk el a csapot, akkor kiöntene a víz a mosdóból.  Ha nem tudja elnyelni a vizet akkor valószínűleg kezdődő dugulás van a szifonban vagy a csatornahálózatban.

Szeretnénk Önt is ügyfeleink között üdvözölni! Ha felkeltettünk érdeklődését, és van olyan munkaterület, amelyen tudnánk segíteni, kattintson ide. Vagy keressen bennünket a Kapcsolat menüpontban található elérhetőségeinken, vagy hívjon a fenti telefonszámon.

Egészségügyi és tisztasági csőtisztítási munkákat is végzünk. Hiszen a visszaáramló szennyvíz számos betegség forrása lehet. Elhárítjuk az összefolyókban megemelkedő vízszint okát. A rossz szagokat, vagy az olyan problémákat, amikor a kiszáradt csövekben a bogarak, rágcsálók jutnak vissza a lakásba megszüntetjük. Szakembereink segítségével információkat kaphat. Ezek segítségével könnyen és hatékonyan előzheti meg csatornarendszerének a dugulását.

Hol érhetők el szolgáltatásaink?

Olcsó duguláselhárítás Budapest kerületeiben Gyorsan, garanciával!

Duguláselhárítás, padlóösszefolyó tisztítás az I.-ker Várkerület, Gellérhegy. Tabánban olcsón, gyorsan garanciával. Vállaljuk továbbá a II.-ker, III.-kerület Óbuda. Békásmegyer duguláselhárítás gyors szolgálat éjjel-nappal sos. Csatornatisztítás, Woma csatornatisztítás a IV.-kerületben Újpest. Újpesti lakótelep, a lakótelepi lakások szennyvíz elvezetési problémáinak, dugulásainak megszüntetése. Dugulás-elhárítás a V.-Belváros, Lipótváros területén, régi típusú csatornák, eternitcsövek tisztítása, átmosása, fertőtlenítése. A VI.-Terézváros területén a dugulások megszüntetése, a csatornahálózat dugulásainak feltárása, és megszüntetése korszerű technológiával.

Miért válasszon bennünket?

  • Árajánlatot is kérhet űrlapunkon, így előre számolhat a költségekkel.
  • Korrekt áron végzünk tisztességes munkát.
  • A jó munka jó ajánlólevél. Ezért nyújtunk kiváló minőségű szolgáltatásokat.
  • Duguláselhárítás olcsó, akciós árakkal!
  • Ügyfélszolgálat éjjel-nappal hívhatnak a nap 24 órájában.
  • Évtizedes gyakorlattal sok tapasztalattal rendelkezünk.
  • Bármilyen dugulással megbirkózunk.
  • Csőrepedés, vízszivárgás estén is hívhat bennünket.
  • Mindenki egyformán kiváló szolgáltatásokat fog kapni tőlünk.
  • Vízszerelő szervizautóval érkezünk, amely a Woma mosótól a csatorna kameráig mindent
  • tartalmaz amire szükség lehet.
  • Minden munkára 100% garancia.
  • Megbízható képzett munkatársak.

Budapest VII.-kerület Erzsébetváros, és a VIII.-ker Józsefváros régi és új bérházak csatorna tisztítás, fertőtlenítés, átmosás. Ne várja meg ameddig teljesen eldugul a csatornarendszer, előzze meg a csatornahálózat teljes fertőtlenítős átmosásával. Dugulás hárítás a IX.-ker Ferencváros területén, X.-kerület Kőbánya, XI.-ker Újbuda, Wc-csésze dugulás elhárítás garanciával bontás nélkül. XII.-ker Hegyvidék, XIII.-ker Angyalföld, Újlipótváros, Vizafogó, Népsziget, dugulások megszüntetése, gyökérbenövés eltávolítása, csatornahálózat helyre állítás. XIV. Zugló, XV.-ker Újpalota, Pestújhely, XVI.-kerület Duguláselhárítás, csatornatisztítás Sashalom, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld. Mosogógép csatorna dugulások megszüntetése, a lerakódások nagynyomású csatornatisztítóval való átmosása. XVII.-Rákosmente, XVIII.-Pestszentlőrinc, Pestszentimre, duguláselhárítás. XIX.-Kispest, XX.-Pesterzsébet, XXI.-Csepel, XXII.-Budafok-Tétény, Budapest XXIII.-kerülete: Soroksár teljes csatornahálózatának gondozása, karbantartása.

Csatorna kamerázás a legjobb módja a probléma feltárásának

Mi a csatorna kamerázás? A kamerás csatornavizsgálat során történik, a dugulás okának és a pontos helyének a meghatározása. Ilyenkor egy optikai rendszert vezetünk a csőhálózatba, és a látvány alapján határozzuk meg a szennyvíz csövek állapotát, illetve a dugulás helyét.

Ha nem tudjuk egyértelműen meghatározni kívülről, hogy hol történt a csőrendszer elzáródása, akkor jön a kamera. A dugulás feltételezett helyéhez legközelebb található nyitható csatlakozón (mosdó szifoncsatlakozó, tisztító nyílás, stb) keresztül vezetjük be a vizsgáló kamerát.

A kamera által mutatott kép alapján már jól behatárolható a probléma.

Látható az elzáródás helye és a csatornahálózat állapota.

A csatorna kamera a szennyvízlefolyó vizsgálata kijelzőn, a vízhálózat vizuális vizsgálata. Viszont csak akkor végezhető el a kamerás vizsgálat, ha átlátszó a víz, nagyon szennyezett vízben a kamera sem lát! Fontos, hogy ilyenkor el kell hárítani a dugulást, és utána lehet kamerával megnézni, hogy mi a gond.

Hogyan mossuk át a szennyvízcsöveket?

A mosdó és mosogató szifonok általában a mosdó vagy mosogató alatt vannak felszerelve. A rögzítés  menetes csavarokkal történik, amelyek kézzel is kicsavarhatók. A cső mellett kívül feljövő víz zárja le a szagokat miközben a lefolyik a külső szennyvízcső felé.

Ha kivesszük a szifont a falból akkor hozzáférünk a lefolyó részhez és ki tudjuk tisztítani a szennyvízvezetéket is.

Ha egy vödröt teszünk a szifon alá akkor kicsavarozhatjuk a szifon csavarokat és le tudjuk szerelni a szifont. Ilyenkor egyrészt ki tudjuk takarítani a szifont. Másrészt hozzáférünk a falban a szennyvízcsőhöz, amelyben el tudjuk végezni a lefolyó tisztítást is. Ha egy ingatlan szennyvízhálózatában nem hoztak létre tisztító csatlakozást akkor jön a trükk. Valamelyik szifon kihúzásával hozzá tudunk férni a hálózathoz

Bármilyen dugulásnál, a csatornarendszer meghibásodásánál számíthat ránk. Hívjon bennünket a fenti telefonszámon, vagy a Kapcsolat oldalon található elérhetőségeink valamelyikén.

Ajánlat: Kattintson ha érdekli klíma hűtésre fűtésre!